Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A referencia-intézményi működés leírása

Az intézmény bemutatása

A Than összetett iskola, ami azt jelenti, hogy a nappali gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai képzés mellett, ifjúsági és levelező tagozatot is működtet, valamint folytatja az esti gimnáziumi képzést is. Egy intézményen belül különféle oktatási és értékelési rendszereket alkalmaz a nappali, szakiskolai és felnőttoktatási tagozatokon

Képzéseinkről

Iskolánk a pedagógiai, szakmai program szerint a gimnáziumi képzés kiegészítéseként nyelvi előkészítő osztályokat indított, szakközépiskolai képzést környezetvédelmi és vízgazdálkodási szakmacsoportban oktatunk, vegyipari képzésünk megszűnt, a 2008-as tanévtől nyelvi előkészítő szakközépiskolai osztályt is indítottunk. Iskolánk szakiskolai képzést is végez, emellett felnőttek oktatását is ellátja. Az utóbbi években kötelező beiskolázású szakiskolai, felzárkóztató és levelezőosztályokat is indítottunk. Jelenleg 52 osztályunk van, tanulóink létszáma meghaladja az 1400 főt.

Iskolánkban jelenleg közel száz pedagógus dolgozik. A pedagógusok munkáját segítő kollégák száma hat. Az iskolavezetés 6 tagú, az igazgató munkáját 4 helyettes és 1 szakmai vezető egészíti ki. Az iskola működését technikai és adminisztratív dolgozók is segítik.

A szakiskolai osztályok tanítását 9-10. évfolyamokon középső műszakban végezzük, amelyekben a hagyományostól eltérő, epochális módszerrel tanítunk.  Ezekhez a diákokhoz más módszerek kellenek, mint a gimnáziumi vagy a szakközépiskolai osztályok tanulóihoz, ezeket a kihívásokat tanáraink nagy része hatalmas teherként éli meg. Az iskolában dolgozik teljes állású fejlesztőpedagógus,iskolapszichológus, az osztályfőnökök munkáját segítő gyermekvédelmi felelős és szociális munkás is.

Az iskolába nagyon eltérő képességű tanulók járnak, a tehetséges diákok mellett számos részképesség zavarral küzdő, sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő (látás-, hallás-, és mozgássérült) gyermek és felnőtt tanulónk és oktatónk van.  A környező lakótelepekről nagyon sok szociálisan hátrányos helyzetű tanuló érkezik, munkanélküli szülők, minimálbéren élő családok gyermekei. Az idei tanévben szomáliai és nigériai menekülteket fogadtunk be és próbálunk segíteni a magyar oktatási rendszerbe történő integrálódásukban.
Iskolánk Pedagógiai Programjában megfogalmazott célja, hogy esélyegyenlőséget teremtsen a hátrányos helyzetű diákoknak. Egyik legfontosabb ismérvünk az elfogadás és a befogadás. Csatlakoztunk az Útravaló programhoz, melynek a célja a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségénekmegteremtése. Bázisiskolaként részt vettünk az OKI Második Esély programjában. A program célja olyan, középiskolai tanulmányokat kezdő hallgatók alapkészségeinek fejlesztése, akik előző tanulmányaik során tanulási nehézségekkel küzdöttek, más iskolákban már lemorzsolódtak.

A fontosabb nevelési elveinkről

Iskolánkban a nevelés elsősorban személyes példamutatással történik. A pedagógus személyiségével próbálja a fiatalokat a helyes útra terelni. A fegyelmezés során is mindig előtérbe kerül a tanár segítő szerepe. Büntetéshez csak a legszükségesebb esetekben folyamodunk. Ennek következménye is sokszor az iskola falain belül marad.

Környezeti nevelési programok

Globe program keretében rendszeres meteorológiai méréseket végzünk, az adatokat egy központi Internetes adatbankhoz juttatjuk el. 2001-ben csatlakoztunk a BISEL országos környezetvédelmi akcióprogramhoz ( www.bisel.hu ), mint a program bázisiskolája. Iskolánk 2004 óta ökoiskola. A fenntarthatóságra és a környezettudatosságra nevelés az iskola egyik legfontosabb célja. Iskolánk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet által koordinált Környezettudatos Szakképző Iskolai Hálózat alapító tagja.

Egészségnevelési és prevenciós programok

Iskolánk egyik kiemelkedő feladata az egészségorientált, szenvedélybetegségeket elutasító életvitel iránti igény kialakítása, megszilárdítása a tanulókban.
Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók megértsék saját egészségük jelentőségét, rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel, jártasságokkal, amelyekkel mind az egyes emberek, mind a közösség egészségének védelmét szolgálják. Ennek érdekében nevelési-oktatási feladataink során nagy figyelmet szentelünk a higiéniával, betegségmegelőzéssel, fizikai és lelki függőségek elkerülésével, egészségvédelemmel, harmonikus családi életre neveléssel kapcsolatos tanórai és tanórán kívüli tevékenységeknek.

Az egészségnevelési program főbb területei az egészséges életmód, a szexuális felvilágosítás, sporttevékenység és drog-prevenció. Megvalósítása az osztályfőnöki, a biológia, a kémia, a testnevelés és a szakmai órákon és tanítási órákon kívül (kortárssegítők képzése, teaház működtetése, egészségnevelési faliújság szerkesztése, iskolaújságban egészségnevelési rovat elhelyezése, iskolai egészségnap szervezése, iskolai sportnap szervezése, a témával kapcsolatos kiállítások megtekintése) történik.

Fontosnak tartjuk ezek mellett, hogy az oktatást élményszerűvé tegyük tanulóink számára, ezért tanóráink egy részét nem az iskolában tartjuk, így az oktatás kilép a tantárgyak és a tanterem falai közül. Kapcsolatban vagyunk nemzeti parkokkal, a Pilisi Parkerdő Gazdasággal és a Hulladék Munkaszövetséggel.
A tanév utolsó napjaiban projektnapokkal színesítjük és zárjuk le az éves munkát, amelyek során az osztályok külső helyszíneken végeznek el megadott témákhoz kapcsolódó feladatokat. A témák között szerepeltek már: “Múzeumok Napja”, “Színek és formák”, “A reneszánsz év jegyében”.
A tanulóink  tanáraik segítségével megtanulnak önállóan információt gyűjteni, azokat feldolgozni és értelmezni és közben megismerkednek a város szerkezetével, közlekedésével és nevezetességeivel.

 

Intézményünk minőségbiztosítási programja

 

Az oktatási miniszter 2002-ben adott ki rendeletet a közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről, melynek hatálya – fenntartótól függetlenül – minden közoktatási intézményre kiterjedt. A közoktatási törvény 2003-as módosítása pedig valamennyi óvoda és iskola számára előírta saját minőségfejlesztési rendszer kiépítését, és ennek egy, a fenntartó által jóváhagyott önálló dokumentumban (minőségirányítási program) való rögzítését, mintegy formalizálva a kontrollt és egységesítve az iskolák hatékonyságkritériumait.
Minőségpolitikai szempontból megfogalmazott alapértékek a következők: gyermekközpontúság, partnerközpontúság, esélyegyenlőség, törvényesség, eredményesség, hatékonyság, kiszámíthatóság és átláthatóság.

Intézményünk jövőképében a korszerű ismeretekkel rendelkező, mások iránt toleráns, az európai normákat ismerő és elfogadó diákszemélyiség kialakítása szerepel. Az iskolai nevelőmunka célja, hogy olyan értékeket közvetítsen, melyek a tanulók eredményeire, jövőjére, a családjára, a társadalmi környezetére is pozitív hatást gyakorolnak.

 

 

Intézményünk a referencia intézményi programban 
7 jó gyakorlattal vesz részt:

1. “Tavasz az egészségért” program

2. Integrált (szövegértés-szövegalkotás ) tanórák terepen

3. Digitális taneszközök használata az idegen nyelv oktatásában
Angol tanítás e- learning módszerekkel

4. Digitális taneszközök használata a természettudományok oktatásában
Földrajztanítás e- learning módszerekkel

5. Tanár-diák szerződés – egyénre szabott nevelési munka
SNI-s és BTM-es nehézségekkel küzdő diákok részére

6. Ökoiskola-program

7. Nyitott szemmel – Velünk élő történelem
Múzeumpedagógiai órák

A Jó gyakorlatok árajánlatai megtekinthetőek ITT



Eljárási dokumentumok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Budapesti Műszaki SZC
OM: 203058
Székhely: 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Főigazgató: Markhard József www.bmszc.hu
Tagintézmény címe
BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bp. 1023 Lajos u. 1-5
Telefon:
06/1-335-2293
06/1-336-0623

További információk
Felnőttképzési tanfolyamok a BMSZ-ben. Tájékoztató az induló képzésekről ITT
TANULJON ÚJ SZAKMÁT INGYEN!
Vegyipari és informatikai szakmák a BMSZC iskoláiban! Valósítsa meg Önmagát, egy második szakma megszerzésével!
További információk
Languages
Archívum
Feliratkozás a hírlevelünkre

Top Letöltések