Than Károly Ökoiskola

Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

A vizsgák időpontjai:

2015. augusztus. 24. hétfő 8:00-12:00

  • Írásbeli vizsgák: 

2015. augusztus 25. kedd  10 órától

Tantárgyak, tantermek beosztásai letölthetők: Írásbeli tantermek

2015. augusztus 26. szerda 8 órától

  • A tanulók tantárgyi beosztásai letölthetőek INNEN

Témakörök:

A javító- és osztályozó vizsgák témakörei letölthetők INNEN
Témakörök a Házirend mellékletében is olvashatóak, letölthető INNEN
Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje letölthető INNEN
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat letölthető INNEN

Június 1-jén a 214-es termet felavattuk Pleplár teremmé. Az ünnepségen volt diákjai emlékeztek vissza kedvenc tanárukra, Pleplár Gáborra. Ezután iskolánk volt tanárai, akik ma már a nyugdíjas éveket élvezhetik, nézhették meg diákjaink nekik szánt előadásukat, majd kötetlen beszélgetésen vehettek részt.
A rendezvényekről készített fényképek megtekinthetőek a Folytatás után.

Folytatás

A Than Károly Ökoiskola minden kategóriában megnyerte a 2015. évi Budapest Helyőrség Parancsnokság által szervezett Katonai Járőrbajnokságot.

Aranyérmes lett:

Fiú kategória:
Székely Albert 10. Duna
Antal Levente 10. Duna
Bessenyei Ferenc 10. Duna
Lőrincz Gergely 10. Duna
Hammer Martin 9. Dió
Őze Máté 9. Dió

Vegyes kategória:
Bolgár Tamás 10. Duna
Bódi Lilla 10. Duna
Dankó Bernadett 10. Duna
Farkas Viktor 10. Duna
Gumolka Róbert 10. Duna
Szőlős Dávid 10. Duna

Összesített kategória:
Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Iskolánk immár harmadik éve lett bajnok az összesített kategóriában, és így újra hozzánk került az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Vándor Serlege!

Tisztelettel: Balogh Zsolt alezredes

Képek a Folytatás után.

Folytatás

2015. március 31-én a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kijelölte a Köznevelési Hídprogramokban 2015/2016. tanévben feladatot ellátó intézményeket.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az általános iskolák a tanulói jelentkezési lapokat a Fővárosi Szakképzési és Ellátási Osztály (1117 Bp., Fehérvári út 10., III. emelet, 316-os szoba) számára továbbítják 2015. június 22-ig.

Az eljárásrendben foglaltaknak megfelelően a Fővárosi Szakképzési és Ellátási Osztály jelöli – a jelentkezési lapok figyelembe vételével – a tanulók számára a Hídprogramban résztvevő intézményt.

Felhívjuk továbbá a figyelmüket, hogy a Hídprogramokra nem iskolázható be olyan tanuló, aki a szakvélemény határozata alapján tanulmányait a speciális szakiskolában folytathatja (BNO70-es kódú szakértői véleménnyel rendelkező tanuló).

A jelentkezési lap letölthető ITT

MegaThanTM PiknickTM 2015

Időpont:         2015. június 12. péntek 09.00-12.00

Helyszín:       Kamaraerdei Ifjúsági Park – 1112 Budapest, Kamaraerdei út 12-14.

Utazás:           Egyénileg! Megközelíthető tömegközlekedéssel a Kosztolányi Dezső tér felől a 87-es és a 87/A autóbuszokkal, a Móricz Zsigmond körtérről a 41-es villamossal, valamint Törökbálint felől a 88-as busszal.

Találkozó:     Osztályszinten az osztályfőnökökkel és kísérőikkel az előre megbeszélt helyszíneken, az osztályokkal 08.45-09.15 között az ifjúsági park területén

Szükséges felszerelés:        Piknik kosár – étel, ital (üdítő), pokróc, sporteszközök – labda, tollas, frizbi

A délelőtt tervezett menete:

Érkezés a park területére 08.45 – 09.15 között, helyek elfoglalása

09.30 – 10.30   MegaThan és Aranykréta

Műsorterv

  1. Jecsmenik Arnold – ének
  2. Szabó Antal – alaki foglalkozás
  3. Zöllei Zoltán – önvédelmi bemutató
  4. Harmat Cintia – ének
  5. Udvardi Kinga – vers
  6. Aranykréta
  7. Bóra aerobic
  8. Csele rocky – táncbemutató
  9. Ujvárosi Csilla – össznépi jóga bemutató

10.30 – 11.30   Osztálypiknik

11.30               Rendrakás, szemétszedés (felelős osztály: 11. Bóra)

Az időpontok tájékoztató jellegűek!

A piknik napjáig folyamatosan figyeljétek az emaileket, ha bármiben változás történne, ott tesszük közzé!

Kérdés esetén hívjátok a következő telefonszámot: 20/548-9513

Köszönettel a szervezők

2015. 06. 02-05 között szervezzük az esti és ifjúsági osztályok szóbeli vizsgáit.
Kötelező szóbeli vizsgát tenni magyar, történelem és idegen nyelv tantárgyakból, a többi tárgy esetében lehetőséget adunk a javításra. A levelező tagozatos osztályok szóbeli vizsgái június 6-án, 8 órától lesznek.
A részletes vizsgabeosztás megtekinthető a Folytatás után.

Folytatás

RENDKÍVÜLI TANÍTÁSI REND 2015.06.01. – PEDAGÓGUSNAP

2015.06.01-jén rövidített tanítási rend szerint tartunk órákat mind a délelőttösöknek, mind a délutánosoknak:

7.30-8.00 ÓRAREND SZERINTI 2. ÓRA
8.05-8.35 ÓRAREND SZERINTI 3. ÓRA
8.40-9.10 ÓRAREND SZERINTI 4. ÓRA
9.15-9.45 ÓRAREND SZERINTI 5. ÓRA

A szakiskolai HÍD-, és ifjúsági osztályokban ezen a napon az alábbi csengetési rend szerint tartunk órákat:

10.00-11.00 ÓRAREND SZERINTI 1. blokk
11.10-12.10 ÓRAREND SZERINTI 2. blokk

12.30-kor kezdődik az ebédlőben Pedagógusnapi ünnepség, majd 13.30-kor iskolánk egykori tanára, Pleplár Gábor tiszteletére nevezünk el tantermet.

14.00-kor rendezzük meg nyugdíjas tanáraink találkozóját; és adományozzuk egykori kollégáinknak a Than Örökös Tanára címet.

Az osztályozó írásbeli és szóbelivizsgák 2015. május 26-tól – 29-ig, 13:15-től lesznek.
A tantárgyak, tantermek és a tanulók tantárgyi beosztásai letölthetők: INNEN

Tisztelt Szülők!

Az EMMI (Oktatási szakállamtitkársága) rendelete értelmében 2015. május 27-én (szerdán) 8:00 – 12.00 között a 10. évfolyamon országos kompetenciamérés lesz, amelyben a tanulók matematikai tudását és a szövegértési képességüket mérik.

A mérésben a 10. évfolyamos osztályok mellett részt vesznek: a 9. Áfonya (nyelvi előkészítős) osztály, a 9. Sáfrány és  9. Szeder – Híd osztályok.

Ezen a napon a diákoknak 7:30-ra kell bejönniük, és tollat, vonalzót valamint számológépet kell magukkal hozniuk.

A tanulók Névkártyát is kapnak, melyet meg kell őrizni.

Együttműködésüket előre is köszönjük!

A kijavított vizsgadolgozatok megtekintésének időpontja:
2015. június 2. (kedd) 8.00 – 16.00

helye:
– a középiskolákban jelentkező vizsgázók esetében a jelentkezést rögzítő középiskola,

– Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályán jelentkező (KH-s) vizsgázók esetében az írásbeli érettségi vizsga helyszíne.