Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Érettségivel rendelkezők számára szeptemberben 2 éves közszolgálati ügyintéző képzést indít iskolánk NAPPALI tagozaton.

JELENTKEZÉS és felvilágosítás: szerdánként 9-13 között – augusztus 21. után minden nap!

A jelentkezéshez az érettségi bizonyítvány mellett személyes okmányok szükségesek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017-2018-as tanév tankönyveinek kiosztására 2017. augusztus 28-30. között kerül sor.

A normál tankönyveket Ludrik Andrea kolléganő osztja Varsányi-Bereck termekben.

Az ingyen tankönyves tanulók a tartós tankönyveket, az osztályok számára megadott időpontokban Bóth Kriszta kolléganőtől a könyvtárban vehetik át

​Tankönyvkiosztás osztályonkénti pontos beosztásai a Folytatás után olvashatóak​.

Folytatás

Találkozó: 2017. augusztus 8. kedd 12.30-12.45 között
Helyszín: Nyugati pályaudvar főbejárat, az információs tábla előtt

Amit feltétlenül hozz magaddal:

– személyi igazolvány
– általános iskolai diákigazolvány (amennyiben rendelkezésre áll)
– TAJ kártya
– a beiratkozáskor kapott nyilatkozatok (egészségügyi, házirend)
– 4 napra szükséges kényelmes ruházat (jó és rossz időre egyaránt)
– sporteszközök
– tisztálkodó szerek
– olyan gyógyszerek, amiket a a gyerek rendszeresen szed
– a szükségesnél nem több költőpénz

Mindenki kizárólag saját felelősségre hozhat magával bármi, egy táborban egyébként nélkülözhető technikai vagy egyéb kiegészítő eszközöket! Ezekért a dolgokért a szervezők, a tábor, az iskola felelősséget NEM VÁLLAL!

Iskolánk 10. Elefánt és 10. Farkas osztályába járó tanulói a nyári egybefüggő szakmai gyakorlat utolsó hetét a Szelidi-tónál töltötték el terepen elvégzendő szakmai gyakorlati feladatok elvégzésével. A gyakorlaton készült képek a tovább Folytatásra kattintva érhetők el.

Folytatás

A 2016-2017. tanév év javító- és pótló vizsgáit 2017.  augusztus 24-25-én délelőtt szervezzük.

Javító- és pótló vizsgára küldött tanulók  összesítése ITT

2017. 08.23-án szerdán 8:00-12:00 óra között tantárgyi KONZULTÁCIÓS lehetőséget biztosítunk.

2017. 08.24-én, csütörtökön 10:00 órától írásbeli vizsgák lesznek az  I. emeleten.
Csütörtökön lesz 13.00-tól a 302-es teremben az informatika gyakorlati vizsga!

ÍRÁSBELI terembeosztások:  ITT

2017.08.25-én 8:00 órától szóbeli vizsgák lesznek az I. emeleten.

Pénteken 11:00 órától az 50. teremnél kezdődnek a testnevelés gyakorlati vizsgák!

SZÓBELI terembeosztások: ITT

Felkészülési témakörök
Házirend 2015. szeptember 1-től hatályos – Melléklet

Témakörök:

Témakörök a Házirend mellékletében is olvashatóak, letölthető INNEN
Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje letölthető INNEN
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat letölthető INNEN

BMSZC Than Károly Ökoiskolája
Vezetői ügyelet 2017. július 03.- augusztus 16. között, szerdánként 9:00-13:00 óra között
DÁTUM ÜGYELETES VEZETŐ ELÉRHETŐSÉG
2017. július 5. Csordás Katalin 335-06-23, 335-22-93/116
2017. július 12. Nemes Matild 335-06-23, 335-22-93/114
2017. július 19. Szabó Mária 335-06-23, 335-22-93/114
2017. július 26. Tóth Csilla Ida 335-06-23, 335-22-93/118
2017. augusztus 2. Csordás Katalin 335-06-23, 335-22-93/116
2017. augusztus 9. Dávid István 335-06-23, 335-22-93/118
2017. augusztus 16. Müller Tamás Bulcsú 335-06-23, 335-22-93/118

Kedves Szülők és Diákok!

Az szeptemberi ebédbefizetéshez szükséges dokumentumok letöltése elérhető itt.
Kérjük a kitöltött nyomtatvánnyal érkezzen hozzánk az ebédbefizetésre.
Amennyiben szükséges csatolja a hatályos határozatot/határozatokat a kedvezmények érvényesítéséhez.

Befizetés:
2017.08.28-30.
8-15 óra között
Pótbefizetés: 2017.09.04. 8-15 óra között

Letölthető dokumentumok:

NYILATKOZAT ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez

IGÉNYLŐLAP iskolai vagy kollégiumi ÉTKEZTETÉSRE

IGAZOLÁS a nevelésbe vett gyermek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt ingyenes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételére való jogosultságához

DIÉTÁS étkezés igénylőlap

A kilences számú vizsgabizottság eredményhirdető értekezlete 2017.06.23 13:00-tól lesz a 104-es teremben

Gólyatáborba pótjelentkezés: június 27. kedd 10.00-16.00 óra között
Információ: szabadido@than.hu

Budapesti Műszaki SZC
OM: 203058
Székhely: 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Főigazgató: Markhard József www.bmszc.hu

Tagintézmény címe

BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bp. 1023 Lajos u. 1-5
Telefon:
06/1-335-2293
06/1-336-0623

További információk
Felnőttképzési tanfolyamok a BMSZ-ben. Tájékoztató az induló képzésekről ITT
TANULJON ÚJ SZAKMÁT INGYEN!
Vegyipari és informatikai szakmák a BMSZC iskoláiban! Valósítsa meg Önmagát, egy második szakma megszerzésével!
További információk

Languages

Archívum

Feliratkozás a hírlevelünkre

Top Letöltések