Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kőbánya polgármestere elismerést adott át a 11. Agár, Bagoly és Cápa osztályok képviselőinek a X. Kőbányai Rendvédelmi Napok rendezvény lebonyolításában való együttműködésükért.

Köszönjük a rendészeti osztályok lelkiismeretes munkáját!

​A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Folytatás után.

Folytatás

​Országos Haditorna Verseny a szentendrei Altiszti Akadémián​ 2017. október 11.

Iskolánk ifjú kadétjai, komoly elszántsággal, küzdeni akarással vettek részt első “katonai” versenyükön, és sok – a korosztályuknál jóval idősebb – csapat előtt, a középmezőnyben végeztek. 12.- ik évfolyamosainknak is becsülettel küzdöttek. Kiérdemelve a “Legjobban küzdő csapatnak” járó trófeát és oklevelet.
Teljesítményükhöz gratulálunk!

​A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Folytatás után.

Folytatás

2017. október 20-án pénteken, 12 órakor kerül megrendezésre az 1956-os forradalom emlékére tartott ünnepség az iskola udvarán.

Megjelenés tanulóink számára az iskolai ünnepi öltözet:
sötét szoknya, nadrág, fehér blúz, ing és Thanos nyakkendő.
(Hideg idő esetén megfelelő felső ruházat.)

Az első világháború centenáriumának jegyében 2017. október 11. és 2017. október 24. között a caporettoi áttörés 100. évfordulóján az elesett hősök emlékére emlékfutást szer
​vez​​t​ek, amelynek fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.
Az emlékfutás Budapestről indul​t​, a befutóra pedig a szlovéniai Kobarid városában – az egykori Caporettoban – kerül sor.
​A program ünnepi nyitányaként​ 2017. október 11-én​ a ​9. Dagály honvéd kadét osztályos tanulóink koszorúzáson ​vettek részt​​ ​a Hősök-terén.​

​A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Folytatás után.

Folytatás

„Múltunk titkai – Jövőnk vágyai” – Nyitott kapuk a Thanban

2017. november 15-16-17.

8:00-14:00 között szeretettel várjuk a 8. osztályos tanulókat és szülőket

Tervezett programok:

Minden nap:

9:00-10:00
Intézmény bemutatása: Csordás Katalin igazgató
Szakmák bemutatása:

Szabó Mária szakmai ig.h.
Bogdán András r.alezredes – BRFK
Balogh Zsolt t.alezredes – HM

10:30-11:15  Bemutató órák

Színes szakmai programok:

  • rendőrségi és honvédelmi interaktív bemutatók,
  • laboratóriumi interaktív kísérletek

Ebédbefizetés 2017. NOVEMBER hónapra:

Befizetés időpontja: 2017. október 11-12.

PÓTBEFIZETÉS: 2017.október 24-25. 8.00- 14.30- ig

19 tanítási nap lesz, ennek megfelelően:

Diák teljes ár: 19 x 350,52 Ft = 6.660 Ft
Diák 50 %: 19 x 175,26 Ft = 3.330 Ft
Felnőtt: 650,24 Ft/ ebéd

Bata Márton 9. Alkony osztályos tanuló a IV. Korcsoportos Szabadfogású Diákolimpián ezüst érmes lett.

Gratulálunk!

Az MH KIKNYP felkérése alapján, iskolánk Honvéd Kadétjai, tartalmas és élményszerű programokon vettek részt a 2017. évi Nemzeti Vágtán.

A tematikus bemutatók és előadások után ​ő​k is számot adtak – mintegy két hetes – tudásukból…..vigyázz állásból és fekvőtámaszból​.​

Az eseményről készült képek megtekinthetőek a Folytatás után.

Folytatás

A Rendészeti szakgimnázium 9-es diákjainak szakmai napja a “Közlekedésbiztonság nap” című program a “Biztonság hete” programsorozat nyitórendezvényén a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság közreműködésével.

Az eseményről készült képek megtekinthetőek a Folytatás után.

Folytatás

Budapesti Műszaki SZC
OM: 203058
Székhely: 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Főigazgató: Markhard József www.bmszc.hu

Tagintézmény címe

BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bp. 1023 Lajos u. 1-5
Telefon:
06/1-335-2293
06/1-336-0623

További információk
Felnőttképzési tanfolyamok a BMSZ-ben. Tájékoztató az induló képzésekről ITT
TANULJON ÚJ SZAKMÁT INGYEN!
Vegyipari és informatikai szakmák a BMSZC iskoláiban! Valósítsa meg Önmagát, egy második szakma megszerzésével!
További információk

Languages

Archívum

Feliratkozás a hírlevelünkre