Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Iskolánk névadója 1834. december 20-án született a temesmegyei Óbecsén. Édesapja, Than János a Szepességbõl került oda, mint a tiszamelléki korona-uradalom tiszttartója. Három bátyjával, közöttük a késõbbi festõvel, Mórral, gondos nevelésben részesültek. A szabadságharc vihara az õ otthonukat sem kerülte el. Bátyjai fegyvert fogtak és a 14 éves fiú is elindult hazája védelmére. Bátyja egyik festménye õrizte meg számunkra a kis honvéd képmását, aki már otthon is erõsen érdeklõdött az ágyúk iránt, maga is készített néhányat kartonpapírból, majd ólomból. Ezért került az erdélyi tüzérséghez, a szebeni laboratóriumba, és jutott el a tûzmesterségig. A harc tragikus vége után otthon újabb gondok vártak rá. Édesanyja, Petényi Ottilia, közben meghalt, édesapja elveszítette állását. Tanulmányait még nem fejezte be, de már kenyér után kellett néznie. Igyekezett azonban olyan munkát találni, mely megfelelt érdeklõdésének, ezért állt be gyakornoknak a körösladányi gyógyszertárba. Innen mintegy fél év múlva Hódmezõvásárhelyre került. Itt tette le vizsgáját is. Majd Szegedre került Rohrbach Antal gyógyszertárába, ahol lehetõsége volt arra is, hogy délelõttönként elvégezze a gimnázium hátralevõ osztályait. A fiatal gyógyszerész tehát dolgozott, és amellett úgy tanult, hogy kitüntetéssel tette le 1855-ben az érettségi vizsgát.

Sikerült közben fizetésébõl annyit félretennie, hogy az 1855/56. tanévre beiratkozhatott a bécsi egyetem orvoskarára. A második félévben azonban a bölcsészkarra ment át kémikusnak (akkor még nem volt külön természettudományi kar!) és itt 400 forintos ösztöndíjat kapott, ami mentesítette az anyagi gondoktól. Most már minden energiáját a tanulásra fordította és olyan eredménnyel, hogy 1858. július 10-én kitüntetéssel tette le a doktori szigorlatot kémiából. Professzora, Redtenbacher József, magánaszisztensévé választotta, majd segítségére volt abban, hogy ezer forintos állami ösztöndíjjal külföldi egyetemeken gyarapíthassa tudását. Választásuk Heidelbergre esett, ahol Than Bunsentõl tanulhatta a kémiát. Egy tanévet töltött itt. Ekkor látogatott el egyik hosszabb szünetben Párizsba, ahol tanulmányozhatta az ottani kémiai oktatást. 1859. decemberében magántanári képesítést (a mai kandidátusi fokozat megfelelõjét) szerzett a bécsi egyetemen gyógyszerészeti kémiából és kémiai analízisbõl.

Az ötvenes-hatvanas évek fordulója válságos helyzetet hozott Ausztria számára. Elvesztette korábbi legfõbb szövetségesét, az orosz cárt, vereséget szenvedett az olaszoktól, szemben állt III. Napoleonnal, és joggal aggaszthatta a rivális porosz királyság megerõsödése. Elszigetelõdésében a megegyezés útját kezdi keresni Magyarországgal. Ennek egyik jele volt az is, hogy a közoktatásban ismét jogaikba helyezték a magyar nyelvet. A pesti egyetem akkori kémia professzora, Wertheim Tivadar nem tudott magyarul, így lemondott tanszékérõl. Három pályázó közül az alig 25 éves Than Károly kapta meg a tanszéket. Segítette ebben Redtenbacher és Bunsen meleg ajánlása, de az az igazolás is, melyet egykori magyar tanára, Nagy Márton adott neki német nyelven – arról, hogy kifogástalanul ír és beszél magyarul. De szóljon a nagy jelentõségû lépésrõl maga Than, aki az egyetemi tanári mûködésének negyvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen így emlékezett meg tanszéke elfoglalásáról: “…mint az egyetem helyettes tanára, 25 éves ifjú koromban léptem át elõször a tudomány e magasztos csarnokának küszöbét… Mindenkor hálaérzettel tölt el a visszaemlékezés azon szíves fogadtatásra, amelyben akkor itt késõbbi kartársaim részesítettek. E nagy idõk eszményesies hazaszeretetétõl áthatva a nagyérdemû bölcsészeti kar engemet, a csaknem ismeretlen ifjút… meleg szeretettel és buzdító támogatással fogadott…

Ez életem fordulópontját alkotta és további fejlõdésemet döntõleg befolyásolta. Ebbõl indult ki az a feltétlen ragaszkodás és odaadás, amellyel e Kar magasztos érdekeit, mint a tudomány legmagasabb régióinak megtestesülését több mint négy évtizeden át bensõ szeretettel és õszinte lelkesedéssel szolgáltam”. Kik voltak ezek a kartásak? Elég, ha azok közül, akiket Than akkori beszédében is hálásan említett meg, Semmelweis, Jedlik és Petzwall nevét emeljük ki. De milyen állapotok fogadták a kémia ifjú professzorát a pesti egyetemen? Munkásságát az orvosi karnak abban az épületében kezdte meg, amely a mai Kossuth Lajos és a Semmelweis utca sarkán állt. Elõadóterem és gyengén felszerelt rozoga laboratórium várta, ahol maga a professzor is nehezen végezhette el az elõadásaihoz szükséges kísérleteket. Orvosokat, gyógyszerészeket és kémikusokat egyaránt kellett oktatnia, de úgy, hogy a hallgatók maguk nem kísérletezhettek. Than tudatában volt az állapotok tarthatatlanságának. Ha az itteni viszonyokat összehasonlította Bunsen laboratóriumával, akkor meg kellett kezdenie a harcot a kémiai oktatás megjavításáért, korszerûsítéséért, a magyar tudományos kémia megteremtéséért. Ez vezette õt arra, hogy 1866-ban még a helytartótanácshoz forduljon, majd a kiegyezés után Eötvös József miniszter támogatását nyerje meg egy egyetemi kémiai laboratórium (a mai 1. sz. kémiai intézet) létesítéséhez. A nemcsak kiváló hazafi és író, hanem nagy mûveltségû, és az európai tudományos viszonyokat jól ismerõ, kitûnõ kulturpolitikus segítsége nélkül aligha valósulhattak volna meg Than tervei. Komoly akadályt jelentett az ország súlyos gazdasági helyzete is. Eötvös azonban magáévá tette Than terveit, mert meggyõzõdött igazáról: “… a vegytani oktatás a legdurvább felületességtõl ment és valóban sikeres csak úgy lehet, ha az nem pusztán elméletileg, hanem egyidejûleg gyakorlatilag eszközöltetik… A kísérletekkel párosult elõadásokból a hallgató helyes fogalmat meríthet ugyan a vegytan alapigazságairól, azonban ez korántsem elegendõ arra, hogy a tanuló ebbeli ismereteinél fogva a vegytani tünemények önálló és helyes értelmezésére és vegytani igazságok, vagy csak a legegyszerûbb módszerek alkalmazására készültséget szerezzen”. Egész Európában Liebig példájára “fõsúlyt fektetnek a vegymûterembeni laboratóriumi gyakorlati oktatásra, mint amely egyedül képes az általános elméleti elõadásokat a tanulóra nézve gyakorlati értékûvé és gyümölcsözõvé tenni.” Mindez ma már természetes középiskolai szinten is, de száz évvel ezelõtt még meg kellett érte vívni a harcot, különösképpen azért, mert szellemi életünkben, mint azt Than igen helyesen ismerte fel, háttérbe szorultak a természettudományok még ezeknek a nagy fejlõdését hozó XIX. század végén is. Than küzdelmében tehát többrõl van szó, mint az egyébként szintén igen fontos egyetemi oktatásról és képzésrõl. Than elgondolásában szélesre tárulnak a felállítandó új egyetemi laboratórium, illetve intézet falai és kisugároznak belõle a magyar kultúra szivárványának új színei: az itt tanulók új szemléletet ültetnek át az õ tanítványaikba, munkájuk nyomán kialakul a magyar természettudományos mûveltség, mely mostoha körülményeink ellenére is szép eredményeket hoz majd létre elméletben és gyakorlatban egyaránt, sõt késõbb alapja lesz a nálunk is terjedõ tudományos világnézetnek.

Than azonban csak ritkán gondolhatott a jövõ útjaira. Egyenlõre lekötötték õt egyetemi oktatói munkája mellett az intézet felállításának gondjai, megfelelõ külföldi tapasztalatok tanulmányozása csak úgy, mint az építész, sõt a szerelõk és más munkások irányítása, ellenõrzése. Száz évvel ezelõtt már azért is nehéz volt az intézet felállítása, mert nem voltak megfelelõen képzett és kellõ tapasztalatú szakemberek a munkák végzésére. De 1872-ben végre mégis megkezdhetik az oktatást az intézetben, melynek kiválóságát a külföldi szakembereken kívül az 1871-es londoni világkiállítás, és az 1873-as bécsi is elismerte.

Hogyan tanított itt Than? Szóljon errõl egyik kiváló tanítványának, Ilosvay Lajos mûegyetemi professzornak a visszaemlékezése: “Bár hangja gyönge volt, mégis uralkodott hallgatóin, mert elõadásának biztossága még a fegyelmezetlenségre hajlandókat is megillette. Mondhatnám: tanított és nevelt. Tanított kémiára és nevelt becsületességre, mert a becsületesség feltétlenül szükséges, hogy a megtanultakat megbízhatóan alkalmazni és a szakvélemény alapján ítéletet hozni lehessen. És tanított azzal a türelemmel, amely csak azoknak a sajátsága, akik tudják, hogy a szellem pallérozódása végtelenül lassú folyamat, és az ifjúság tökéletesítése csak sok szeretettel végezhetõ foglalkozás. Egyike volt a népszerû professzoroknak, és különösen azok, akik a laboratóriumban is tapasztalták, hogy boldogulásukat mennyire a szívén viseli, mindig hálával gondoltak vissza a vezetése alatt eltöltött évekre.” Egész gyógyszerész-, orvos- és kémikus generációt képzett, de még inkább nevelt, átplántálva beléjük saját hivatástudatát. Gazdag tanári, módszertani tapasztalatait egy a Budapesti Szemlében 1891-ben megjelent tanulmányában ismertette.

Ehhez kiváló tanári munkához oly kitûnõ tudományos szakképzettség, olyan széleskörû tudás és olyan vérbeli kutatói alkat volt szükséges, mint Thané. Egész életével szeretett tudományát a kémiát szolgálta, és nagy jelentõségû elméleti rendszerezések mellett mindig volt ideje a gyakorlati feladatokkal való foglalkozásra, vagy tudományának szélesebb körben való népszerûsítésére is. Tudományos munkásságának részletes felsorolása és értékelése meghaladja ennek a megemlékezésnek kereteit. Csak a legnagyobb jelentõségû munkásságára kívánunk rámutatni. Fõleg a szervetlen és az általános kémia kérdéseivel foglalkozott: a Gay Lussac és az Avogadro-törvény általános érvényességével, a gazometriás módszerekkel, a volumetriás normáloldatokkal, az ásványvizek kémiai elemzésének legalkalmasabb módszerével stb. Magyar nyelvû tudományos kémiai irodalmunk megindítója, elsõ nagy kézikönyveink, illetve tudományos tankönyveink szerzõje. (A qualitatív kémiai analízis elemei. 1895. A kísérleti kémia. I-II. köt. 1897-98. III. köt. 1906. Az elméleti kémia újabb haladásáról. 1904. – A Magyar Kémiai Folyóirat megalapítója 1895-ben).

Bármilyen szeretettel is foglalkozott Than az egyetemi oktató és nevelõ munkával, bármilyen lelkesen is vett részt a Tudományos Akadémia tevékenységében, melynek 1860 óta levelezõ, 1870 óta rendes, 1876 óta pedig Igazgató Tanácsának tagja volt, majd 1870 óta a III. osztályának elnöke, vagy a Természettudományi Társulatéban, bármilyen készséggel állt a közegészségügy rendelkezésére (élelmiszervizsgálat, fertõtlenítési eljárás, a fõváros gáz- és vízellátásának problémái, A Magyar Gyógyszerkönyv kidolgozása), legkedvesebb munkaterülete a tudományos kutatás volt. De szóljon errõl ismét õ maga, egyetemi tanári mûködésének negyvenéves évfordulóján szinte egy élet számadásaként elhangzott szavaival: “Sokkal nagyobb küzdelemmel járt az önálló szakirodalom és a tudományos búvárkodás terén eredményeket elérni. Meggyõzõdésem szerint az ilyen irányú tevékenység nemcsak a magasabb kulturális haladásnak a fõ forrása, és igazi mértéke, hanem magának az egyetemi tanításnak is alapja. Az ilyen téren való intenzív termeléshez nyugodt, kontempláló, lehetõleg független életmód és szabad idõ, a kísérletezõ szakokon pedig pénz és még több szabad idõ kell. Hogy ezek nem állnak kellõleg rendelkezésünkre, annak oka egy végzetes elõítélet …. Sokan az önálló tudományos búvárkodást akadémiai fényûzésnek, legfeljebb szellemi sportnak tekintik… Ha valahol, úgy itt van az a tér, amelyen kultúránk magasabb érdekeinek nagy szolgálatot tehetünk. Ez abban áll, hogy szaktudósainkat lehetõleg mentsük fel valahára az idõt elforgácsoló mellékes technikai munkák terhe alól…

Saját szomorú tapasztalásomból állíthatom, hogy az a mérsékelt tevékenység, amelyet az önálló kutatás és a szakirodalom terén kifejtettem, az önmegtagadás és nehéz lemondás árán volt csak megvalósítható.” De mégis vállalkozott erre az áldozatos munkára, mert nagyon is jól tudta, milyen szüksége van hazájának a természettudományok mûvelésére és a természettudományos mûveltség kifejlesztésére.

A nemzetek boldogulása feltételének mûveltségük színvonalát tartotta. Ezért szolgálta olyan lelkesen mind tudományos haladásunkat, mind a megismert igazságok széleskörû terjesztését. Ugyanekkor fájdalommal látta hiányosságainkat a számára olyan kedves és a haladás szempontjából annyira fontos természettudományok terén. Mennyi tennivalót talált már a “középtanodák” -ban, a középiskolákban! Az elsõk között ismerte fel, hogy középiskoláink egyoldalúan képeztek, nem tartottak lépést a kor haladó, természettudományos fejlõdésével. Azt is jól látta, hogy nálunk lassabban fejlõdik a tudományos kutatás, mint külföldön, és egyesek megelégednének azzal, hogy csak felhasználjuk a külföldi eredményeket. De igazi tudást csak az önálló kutatás hozhat létre! “Kultúránk és a természetbúvárkodás” c. tanulmányában (Budapesti Szemle 1907.) kifejti, hogy alkalmas helyen és idõben hivatalosan ki kellene jelenteni, hogy az önálló tudományos kutatás, a tudományos irodalom mûvelése fontos állami érdek, melyre hazai viszonyaink között elsõsorban a felsõoktatási intézmények tanárai hivatottak, és az állam adja is meg nekik a lehetõséget arra, hogy ennek a hivatásuknak meg is felelessenek.

Elmélet és gyakorlat, a közösség idõszerû és távlati igényeinek kielégítése szép harmóniában egyesült a fáradhatatlan tudós szinte fél évszázados, 1908. július 7-ig tartó munkásságában. Eszményképünk lehet abban, hogyan lehet egy életet maradéktalanul a közösség szolgálatába állítani, hogyan lehet legjobb képességeink szerint népünk haladásán, boldogulásán fáradozni. A 14 éves fiú fegyvert fogott hazája szabadságáért, a fiatalember megküzdött a sorssal tudományos álmaiért, nagy céljaiért, a férfi és az idõs ember szinte utolsó órájáig lankadatlanul harcolt tudományos haladásunkért, mûveltebb és haladóbb Magyarországért. Egész nemzetéért tanult mestereitõl, és tudósgenerációt hagyott örökében, hogy az tovább folytassa küzdelmeit. Than tanári példáját követve szeretnénk mi is olyan lelkesedést és hivatástudatot ébreszteni tanítványainkban, hogy a maguk helyén és viszonyaik között õk is hasonló úton járjanak. Akkor Than Károly nemcsak névadója iskolánknak, hanem példaképe is.

Források: E(kkert) L(ászló): Than Károly tanár negyvenéves jubileuma.
A Gyógyszerész. 1902.
Ilosvay Lajos: Than Károly másodelnök emlékezete.
Budapest, 1912.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Budapesti Műszaki SZC
OM: 203058
Székhely: 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Főigazgató: Markhard József www.bmszc.hu
Tagintézmény címe
BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Bp. 1023 Lajos u. 1-5
Telefon:
06/1-335-2293

További információk
Felnőttképzési tanfolyamok a BMSZ-ben. Tájékoztató az induló képzésekről ITT
TANULJON ÚJ SZAKMÁT INGYEN!
Vegyipari és informatikai szakmák a BMSZC iskoláiban! Valósítsa meg Önmagát, egy második szakma megszerzésével!
További információk
Languages
Archívum
Feliratkozás a hírlevelünkre